A Fidesz szerint a nemzeti vagyon eladása
24.09.2007
A Fidesz szerint a nemzeti vagyon eladása a szociális válság további mélyülését fogja eredményezni, hiszen emelkedni fog számos közszolgáltatás ára – mondta a párt szóvivője. A nemzeti vagyon elherdálása olyan területeken enged kizárólagos teret a profitérdeknek, ahol annak nincs semmi keresnivalója – fogalmazott Szijjártó Péter.
A Pénzügyminisztérium államtitkára szerint az állami vagyon eladása az új vagyontörvénnyel nemhogy könnyebb nem lesz, hanem bizonyos tekintetben nehezedik az értékesítés. Az új törvény ugyanis lehetőséget ad például a parlamentnek arra, hogy bármelyik, még állami tulajdonban lévő vagyon értékesítését megtiltsa - fogalmazott Tátrai Miklós, aki szerint arról sincs szó, hogy a vízbázisokat értékesíthetővé tenné a törvény, csupán az üzemeltetési jogot gyakorló cégek lesznek majd eladhatóak. Magyarországon jelenleg mintegy 400 ilyen cég működik, ebből jelenleg öt van állami tulajdonban.
Szijjártó szerint a közszolgáltatások terén sokkal inkább a szolidaritásnak és a kölcsönös, közös felelősségvállalásnak kell dominálnia, sem mint az egyszerű profitérdeknek.
A pártszóvivő kifejtette, hogy a parlament kormánypárti többsége által elfogadott vagyontörvény lehetővé teszi számos közszolgáltatást nyújtó társaság privatizálását, így várhatóan emelkedni fog a víz, az energia ára és nőni fognak a postai díjak tarifái is. Szijjártó Péter hangsúlyozta: a közelmúltban a környezetvédelmi és vízügyi tárca egyik tisztségviselője is elismerte, hogy a vízművek privatizálása után 50-100 százalékkal fog emelkedni a víz díja. Ami pedig az energia árát illeti - folytatta a szóvivő -, az "belátható időn belül ismét nőni fog".
A nemzeti vagyon eladása ellentétes a nemzeti érdekkel, az emberek érdekével - hangsúlyozta a Fidesz szóvivője. Mint elhangzott, a tapasztalatok azt mutatják, eddig egyetlen privatizációs döntés sem hozta meg azt az eredményt, amit elvártak tőle, azaz a kormány hiába adta el a nemzeti vagyon jelentős hányadát, a gazdasági mutatók nem javultak, sőt "sereghajtók vagyunk számos mutatóban" az EU-n belül és a gazdasági növekedés is befulladt.
A fideszes politikus szerint a privatizáció kiszolgáltatottá teszi az országot, utat nyit Magyarország kisemmizéséhez. Úgy vélte, e törvény elfogadásával a kormány hosszú távon is elveszítette annak lehetőségét, hogy megvédje az embereket.























