Realigro Real Estate

Újbuda 10-15 milliárd forint haszontól

24.09.2007
Újbuda 10-15 milliárd forint haszontól esett el a kerületi önkormányzat vezetésének hibás ingatlanhasznosítási döntései miatt – közölte Kupper András, a Fidesz és Mészáros József, a KDNP helyi politikusa. Véleményük szerint politikai felelősség terheli a kerület vezetőit az úgynevezett öböl-projekt miatt, és azt is elképzelhetőnek tartják, hogy jogi útra terelik az ügyet.

Az ellenzéki politikusok azt követően beszéltek erről, hogy a XI. kerületi képviselő-testület a napokban zárt ülésen megtárgyalta az önkormányzati ingatlanhasznosításokat vizsgáló bizottság jelentését. Utaltak arra, hogy az MSZP-SZDSZ-MDF koalíciós többség csak a saját maguk által készített jelentést tárgyalta, illetve fogadta el, az ellenzék változatát pedig arról leválasztotta.

Kupper András szerint a kerületi vezetés egyebek mellett azzal okozott kárt az önkormányzatnak, hogy a Leisztinger Tamás, MSZP-közeli vállalkozóval közös kft.-be a piaci érték alatt vittek be ingatlanokat. Az újbudai öbölháborúnak nevezett vita előzménye, hogy a kerület négy éve 36 hektárnyi, a Lágymányosi-öbölnél fekvő ingatlant apportált az említett közös társaságba. Az önkormányzat 2006 decemberében, egy százalék híján eladta összes üzletrészét Leisztinger Tamásnak, aki később az ár többszöröséért továbbértékesítette üzletrészének egyrészét egy portugál ingatlanfejlesztőnek.

Ez utóbbi értékesítés összege ugyan nem nyilvános, ám Kupper András szerint nem túlzás azt állítani, hogy az önkormányzat 10-15 milliárd forint haszontól esett el. A fideszes politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben a kerület milliárdokat veszített a projekten, annak az első üteme sem fejeződött be, pedig a határidő 2005 decembere volt, és még a végállapotokra vonatkozó tervek sem készültek el.

Mészáros József szerint egy ilyen veszteséget politikailag nem lehet megúszni. Utalt arra, hogy az említett összeg a kerület éves költségvetésének a fele, és arra is felhívta a figyelmet, hogy éppen forráshiányra hivatkozva döntött a koalíciós többség iskolák bezárásáról, illetve összevonásáról.
Indietro

Language

english italiano espanol francais deutsch arabic bulgarian chinese croatian czech dutch estonian greek hungarian israeli latvian lithuanian polish portuguese rumanian russian serbian swedish turkish
2008 REALIGRO REAL ESTATE LTD. All Rights Reserved Credits